17. forduló, Premier League
Stamford Bridge



Nyögve, de győzött a csapat, s talán most ez a legfontosabb. Persze nem ártott volna a tökutolsó Pompey-t kicsit jobban megszórni, de a kicsinek is örülni kell, kiváltképp annak tekintetében, hogy még mindig nem Fortuna, hanem Até fogta a Chelsea játékosainak kezét.

Ami a Manchester City ellen elkezdődött, ti. hogy - bocsánat, nincs jobb szó rá - balf@sz gólokat kapunk, az ma este is folytatódott. Hogy ezt a rontást miként lehetne leszedni, forduljunk kedvenc füvesünkhöz: a kínai mitológiában a fokhagyma képes elűzni a Gonosz Szemet, a balszerencse, balsors jelképét. Nosza, fokhagymát karácsonyra az egész bagázsnak!

A mérkőzést egyébként jól kezdte a Chelsea, én meg nem láttam az elejét, pár távoli lövéssel veszélyeztettek, Kalou pedig kihagyta a kihagyhatatlant, a kapu torkából 50 centiről fejelt a háló helyett fölé. A Chelsea aztán egyre több hibával kezdett játszani, de a 21. percben aztán csak begyötörték a vezetőt: a sérülésből visszatérő Alex nagy kedvvel játszott, s tört előre a jobb oldali mészcsík mentén, lerombolni sem tudták, a szögletzászlónál pedig nem beadott, hanem a kapu felé indult, lapos passzát Anelka vágta be hat méterről. Innentől aztán még gyengébben, tanácstalanul játszott a hazai gárda, a vendég Pompey pedig elkezdte elhinni, hogy lehet keresnivalója a meccsen, komoly helyzet egyik oldalon sem adódott már a szünetig.

Az látható volt, hogy a Portsmouth elég masszív középpályája megfolytja a miénket. A védelem rendben volt, elöl-hátul, Mikel is jól játszott, de tőle feljebb nem sok jó teljesítményt láthattunk, én magam is bíztam benne, hogy a teljesen súlytalan Deco helyett már más érkezik a pályára a 2. félidőre.

Csere aztán nem volt egyik oldalon sem, a Chelsea pedig ott folytatta, ahol abbahagyta: lagymatad iram, sok hiba. S míg azt mondhattuk, hogy jogos a hazai vezetés a félidőben, azt is meg kell mondani, hogy a Pompey egalizálása sem volt meglepő. Az, ahogyan történt sajnos szintén nem.

Az mit bír, hogy a sorfalba vágott szabadrúgás után lepattanó labda úgy találja fejen Ashley Cole-t, hogy ne tudja irányítani, az így tovább pattanó játékszer pedig teljes természetességgel kerüljön a vendég támadó elé, hogy már csak be kelljen lőni? A sors kétes ízlésre valló fintora ez, logikus magyarázat nincs, vagy aki mégis találna, várom tisztelettel levelét a szerkesztőségbe. Ha a szezon végén a PL legidiótább találatát kívánjuk megszavazni, ez a mai is jó eséllyel indul.

50. perc, 1-1, s nem igazán látszott a Chelsean, hogy ezen az eredményen képes lenne változtatni. Toszogatták tovább a labdát egymás közt, lőni senki nem mert, az utolsó passzok pedig rendre rosszak voltak. Az 54. percben Deco intett a kispad felé, hogy neki ebből mára elege van, cserét kért, Joe Cole állt a helyére, aki mellesleg lehozta a minta után ugyanazt, amit portugál váltótársa. Látta a szenvedést Ancelotti is, nem telt bele tíz perc, s Maloudát is pályára dobta Mikel helyett, de igazán ezzel sem változtatott csapata kissé kilátástalan és csalódást keltő játékán. A 70. percben aztán felrajzolta az ifjú Borinit is a pályára Kalou helyett, ezzel mintegy kialakítva a januári kezdő csapatunkat. A kis olasz nagy kedvvel játszott egyébiránt.

Mindössze 13 perc választotta el a Chelsea-t a teljes megsemmisülést jelentő X-től, aztán jött a 77. perc, s a sors megkönyörült kicsit a Kékeken: Ivanovics tört be a tizenhatoson belülre, Wilson gyakorlatilag széttépte a már majdnem gólhelyzetben kilépő védőt, a bíró pedig befújta a büntetőt.

Lampard pedig odaállt, s irdatlan erővel bevágta a léc alá.

Sokkal többet nem is akart már kihozni a mérkőzésből a hazai csapat, egyedül Borini volt az, aki némi életjelet mutatott, s két tetszetős lövése közül legalább az egyik gólt érdemelt volna. Be azonban nem talált, a játékvezető pedig 4 perces hosszabbítás után lefújta a találkozót, szóval győztünk, juhéj. Láttunk egy gyenge mérkőzést, sok bosszantó hibát hátul, egy ismételten szerencsétlen kapott gólt, s összességében azt mondhatjuk, megérdemelten nyert a gárda, hiszen ha Begovic nem véd ihletett formában, akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem, mindegy, örüljünk ennek, ez is a miénk.